Kos
Egy hozzád közel álló ember kikéri a véleményed egy bizonyos dologgal kapcsolatban, amely ez esetben nem feltétlenül egyezik az övével. Emiatt első körben rendkívül felháborodik, és zokon veszi a dolgot, amely rányomja bélyegét a beszélgetés további hangulatára is a napi horoszkóp szerint. Igyekezz a vitát és a sértődést elkerülendő, logikus magyarázatot adni arra, hogy miért látod ebből a szemszögből ilyenformán a dolgot és miért gondolod úgy, hogy helytálló a mondanivalód.
Még több horoszkóp Kosoknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Kos-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Kos-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Kos szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Kos-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Kos jegy jellemzése
- A Kos mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Kos aszcendensű emberekről!
Bika
Valami azt súgja, hogy nem a megfelelő irányba tart az életed. Kedvetlen vagy, nem motivál semmi, így nem nagyon tud már lázba hozni a munkád sem. Épp ezért eljött tehát az idő, hogy leülj, szembenézz magaddal és gondolkodj el, merre haladsz és az utad hova vezet. Amennyiben a végső konzekvencia az, hogy nem ez a legjobb az irány, igyekezz mihamarabb változtatni és elindulni az általad helyesnek vélt célok felé.
Még több horoszkóp Bikáknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Bika-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Bika-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Bika szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Bika-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Bika jegy jellemzése
- A Bika mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bika aszcendensű emberekről!
Ikrek
Úgy tűnik, eléggé ingoványos talajra tévedtél, rengeteg az akadály és az olyan külső hatás, amire nincs számottevő befolyásod. Igyekezz azonban kizárni mindent és koncentrálj a jelenlegi feladatodra, mert ha lankad a figyelmed, megcsúszhatsz és elhasalhatsz. Így könnyen összetörheted magad, és egyre messzebb kerülsz a kitűzött célodtól. Semmi mással ne törődj, csak azzal, hogy legyél végre túl a dolgon.
Még több horoszkóp Ikreknek:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Ikrek-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Ikrek-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Ikrek szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Ikrek-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- Az Ikrek jegy jellemzése
- Az Ikrek mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Ikrek aszcendensű emberekről!
Rák
Nagy terveid vannak, melyekről előre megálmodtad, hogy miként fogod őket végrehajtani. Aprólékos részletességgel el is készítetted a tervrajzod, ami alapján végighaladsz majd a sikerhez vezető úton. Kreativitásod, elszántságod és akaraterőd páratlan, sokan elismerően veregetnek vállon, mert a csodájára járnak annak, hogy az alapoktól hová lehet eljutni.
Még több horoszkóp Rákoknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Rák-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Rák-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Rák szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Rák-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Rák jegy jellemzése
- A Rák mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Rák aszcendensű emberekről!
Oroszlán
Nagyon kezdesz elfáradni a nagy rohanásban, úgy tűnik, nem maradt energiád arra, hogy elérd a célodat. Most kell leülnöd, most kell összeszedned magad, most kell végiggondolnod, hogyan tudnál valahonnan erőt meríteni ahhoz, hogy tisztességgel be tudd fejezni a megkezdett folyamatot. Meg kell adnod magadnak az esélyt arra, hogy önbizalommal, kitartással és logikával elérd, amit olyan nagyon szeretnél.
Még több horoszkóp Oroszlánoknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Oroszlán-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Oroszlán-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Oroszlán szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Oroszlán-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- Az Oroszlán jegy jellemzése
- Az Oroszlán mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Oroszlán aszcendensű emberekről!
Szűz
Nehezen zársz le bizonyos élethelyzeteket, az a fajta ember vagy, aki nem feltétlenül lép könnyen túl azokon a dolgokon, amelyek sokat jelentenek. El kell azonban fogadnod, semmi nem tart örökké, aminek véget kell érnie, az a te befolyásod és ráhatásod nélkül véget is fog érni. Tanulj meg a tanulságokat levonva továbblépni és ne rágódj azokon a dolgokon, amik megtörténtek és nem tudsz már visszamenőleg változtatni rajtuk.
Még több horoszkóp Szüzeknek:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Szűz-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Szűz-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Szűz szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Szűz-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Szűz jegy jellemzése
- A Szűz mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Szűz aszcendensű emberekről!
Mérleg
Teljesen biztos vagy benne, hogy kifogástalanul csinálod a dolgod, épp ezért nem csúszhat semmiféle hiba a számításaidba, emiatt szinte már csukott szemmel mész az úton, nem törődve azzal a sok akadállyal, amivel szembe kell nézned. A sikerhez mindenképp elengedhetetlen hozzávaló a magabiztosság, de ne feledd, hogy egy minimális koncentráció nélkül szögre akaszthatod az egészet!
Még több horoszkóp Mérlegeknek:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Mérleg-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Mérleg-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Mérleg szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Mérleg-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Mérleg jegy jellemzése
- A Mérleg mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Mérleg aszcendensű emberekről!
Skorpió
Nem egyszerű a helyzet, amibe kerültél, de azt is tudod, hogy ha már sikerült belemásznod, jó lenne valahogy ki is másznod belőle. Épp ezért dolgozz ki egy olyan taktikát, amelyet tűzön-vízen keresztül tudsz vinni és nem kíván eget verő áldozatokat tőled. Azt sem árt szem előtt tartanod, hogy ha ebben a helyzetben ragadsz és húzod az időt, annál kevésbé lesz esélyed arra, hogy megfelelő módon zárhasd be magad mögött az ajtót.
Még több horoszkóp Skorpióknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Skorpió-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Skorpió-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Skorpió szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Skorpió-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Skorpió jegy jellemzése
- A Skorpió mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Skorpió aszcendensű emberekről!
Nyilas
Bizonytalanság fog el valamivel kapcsolatban, bár meg voltál győződve róla, hogy nem érhet váratlan meglepetés. A megingásod oka pedig nem más, mint az, hogy valaki a környezetedben mindenáron meg akar győzni arról, hogy rossz nyomon jársz. Az illető egyfolytában azon dolgozik, hogy feladd. Neked most semmi más teendőd nincs, csak kizárni mindent és mindenkit, ami és aki zavaró tényező lehet.
Még több horoszkóp Nyilasoknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Nyilas-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Nyilas-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Nyilas szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Nyilas-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Nyilas jegy jellemzése
- A Nyilas mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Nyilas aszcendensű emberekről!
Bak
Amikor már azt hinnéd, soha nem lesz vége a tennivalóidnak, olyan segítséget kapsz, amelynek révén mindent időben be tudsz fejezni. Büszke vagy magadra, hiszen te sem hitted volna, hogy még ma pont kerülhet a folyamatban lévő ügyek végére és egy kicsit magadra is jut időd. Azért köszönd meg az illetőnek, hogy kihúzott a csávából, és utána csak azzal foglalkozz, ami kikapcsol!
Még több horoszkóp Bakoknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Bak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Bak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Bak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Bak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Bak jegy jellemzése
- A Bak mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bak aszcendensű emberekről!
Vízöntő
Régóta halogatsz egy nagyon nehéz döntést, amin már hosszú ideje rágódsz, ám mivel félsz a következményektől, semmiképpen nem szeretnéd a dolgot elkapkodni. Most azonban közeledik a határidő, ezért valamit mindenképpen tenned kellene. Mivel ez hosszú távon nem sok jóval kecsegtet, mielőbb szánd el magad, állj a sarkadra és mondd ki, amit már jó ideje ki kellett volna mondanod.
Még több horoszkóp Vízöntőknek:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Vízöntő-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Vízöntő-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Vízöntő szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Vízöntő-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Vízöntő jegy jellemzése
- A Vízöntő mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Vízöntő aszcendensű emberekről!
Halak
Valaki iránt gyengéd érzelmeket táplálsz, ő azonban nem tud róla. Várj az alkalmas pillanatra és tudasd vele, hogy a személye nem közömbös a számodra. Amennyiben kölcsönös a szimpátia, jól fogadja majd a kezdeményezést, és ha mindketten úgy érzitek, közelebb is kerülhettek egymáshoz. Persze nem kell ajtóstól rontani a házba, mert ha túl rámenős vagy, csak kiábrándítod magadból.
Még több horoszkóp Halaknak:
- Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
- Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
- Heti Halak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
- Heti Halak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
- Hétvégi Halak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
- Havi Halak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
- A Halak jegy jellemzése
- A Halak mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Halak aszcendensű emberekről!